Kisfiamnak a csiga volt a jele az óvodában, és akkoriban folyton-folyvást csigákat rajzolt. Nem is akármilyen csigákat, hanem mosolygósakat. És mivel ő egy istenadta rajztehetség (legalábbis az Örökkévaló és én így látjuk), tudott nyitott és csukott szemű mosolygós csigákat is. És én ezeket a csigákat annyira szerettem, hogy eldöntöttem, hogy ha egyszer újra intenzívebben fogok blogolni, akkor ez lesz a nevem.
Még azt is eltervezem, hogy a Metro Goldwyn Mayer logójában kicserélem a feliratot Mosolygó Csiga Művekre, és az oroszlán helyére meg beteszem a mosolygó csigafejet, de persze lusta voltam megcsinálni.
Kisfiam csigája időközben evolúciós ugrást hajtott végre, már nem mosolyog, viszont van teste és kocsányon lógó szemei. Ezt a csigát is szerettem, ezért ráhímeztem egy (turkált, naná) párnahuzatra. Egyébként a legtöbb rajzát nagyon szeretem. Nem a szokványos gyermekrajzverseny-győztes rajzok, viszont kedvesek.
Egyébként az én jelem is a csiga volt az óvodában, és szerintem ez egy kicsit úgy van, mint az Abigélben a "leltár adta" férjekkel, valahogy az ember kötődik a jeléhez (mondjuk nem tudom, ha például fésű lett volna, vagy szék, akkor is így lenne-e). Egy pszichológus biztos sok érdekeset ki tudna hozni ebből a témából, pedig a dolog rém egyszerű, a csigaház szép, és csigát rajzolni könnyű. Igaz, fésűt és széket rajzolni is könnyű. Bár talán kevésbé mutatós, mindegy.
Csigát horgolni ezzel szemben nem könnyű. Ezért én az amigurumi-horgolást teljesen logikusan a lóval kezdtem, ami nyilván sokkal egyszerűbb, hiszen még lába is van. Négy is. És többször volt az a pont, amikor úgy éreztem, hogy itt akkor befejeztem, ennyi, nem horgolok többet 3D-ben. Persze utána rögtön horgoltam egy labdát, és egy csigát. És azóta horgoltam még miniont, töklámpást, babát és újabb labdákat, több nem jut eszembe.
A képhez magyarázatként annyit, hogy a lovacska persze egyáltalán nem hasonlít arra a hetyke kis paripára a leíráshoz mellékelt képen, ez egy rendkívül introvertált, csámpás póniforma, olyan bánatos pofával, mint aki menten elbőgi magát - így ő lett Rosinante, a búsképű ló. A labda - hát az egy labda, viszonylag gömbölyű (bár mint tudjuk, azt marha nehéz legyártani). A csiga meg valójában egy kicsi gömb (feje), egy szétlapított orsó (teste), és egy vaskosabb macaron (háza). Itt már a saját fejem után mentem, és így jóval könnyebb volt, de akkor is. Az amigurumi nem az én műfajom, ez kiderült.
Ja, a biztonság kedvéért: a képen látható figurák balról jobbra: csiga, labda, ló (a búsképű).
(Még jó, hogy ez egy varrós blog...)
Csigát horgolni ezzel szemben nem könnyű. Ezért én az amigurumi-horgolást teljesen logikusan a lóval kezdtem, ami nyilván sokkal egyszerűbb, hiszen még lába is van. Négy is. És többször volt az a pont, amikor úgy éreztem, hogy itt akkor befejeztem, ennyi, nem horgolok többet 3D-ben. Persze utána rögtön horgoltam egy labdát, és egy csigát. És azóta horgoltam még miniont, töklámpást, babát és újabb labdákat, több nem jut eszembe.
A képhez magyarázatként annyit, hogy a lovacska persze egyáltalán nem hasonlít arra a hetyke kis paripára a leíráshoz mellékelt képen, ez egy rendkívül introvertált, csámpás póniforma, olyan bánatos pofával, mint aki menten elbőgi magát - így ő lett Rosinante, a búsképű ló. A labda - hát az egy labda, viszonylag gömbölyű (bár mint tudjuk, azt marha nehéz legyártani). A csiga meg valójában egy kicsi gömb (feje), egy szétlapított orsó (teste), és egy vaskosabb macaron (háza). Itt már a saját fejem után mentem, és így jóval könnyebb volt, de akkor is. Az amigurumi nem az én műfajom, ez kiderült.Ja, a biztonság kedvéért: a képen látható figurák balról jobbra: csiga, labda, ló (a búsképű).
(Még jó, hogy ez egy varrós blog...)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése