Esős évszak

Most már igazán itt az ősz. Ami azt is jelenti, hogy gémberedett ujjaimmal mostanában főleg mindenféle karácsonyi dolgot varrok, amely dolgok nagy részéről egyelőre nem írhatok (ha mégis, akkor le kellene lőnöm a nyájas olvasóimat, de ezt nem akarjuk, gondolom).

Viszont a Facebook időnként figyelmeztet, hogy a látogatóim egy ideje már nem hallottak rólam, írjak egy bejegyzést. Mert az ezerfejű (valójában tizennyolc) cézárt szórakoztatni kell.
Hát jó. Még az a szerencse, hogy elég sok fotó felgyűlt az elmúlt hónapokban készült mindenféléről, majd válogatok.
Ez itten balra pont jó lesz az esős évszak beköszöntéről megemlékezni.
Nyilván a képről nem látszik azonnal, de ez egy kitűző. Nevezhetjük brossnak is. Na most, én kitűzőt soha nem hordok, így aztán a sok nehezen megmagyarázható kacat között a kitűzőalap léte a legnagyobb rejtély. Pláne, hogy nem csak úgy hozzám került, ahogy például a Nagymamám hímzőfonalai, hanem én magam vásároltam - enkezemmel vettem le a polcról, tettem kosárba, és fizettem ki a kasszánál.
Aztán, amikor a Legjobb Barátnőm arra panaszkodott, hogy eléggé unalmas a munkahelyi kötelező fehér blúz, csináltam neki egy halom tiritarka csipke- és textilékszert, hogy a fehér blúzt fel tudja dobni,  és akkor eszembe jutott, hogy hát van énnekem kitűzőalapom, nosza.
Hogy miért gondoltam, hogy egy komplett nyári zápor a legmegfelelőbb egy fehér blúz feldobására, szintén rejtély.