Freeform ősz

Az influenszerek és női magazinok párhuzamos univerzumában az ősz, hát az valami csudás ideje az évnek. 

Ebben a párhuzamos univerzumban mindenki egy téli álomra készülő erdő közelében lakik, ahol nagyokat sétál őszi színekben pompázó gyapjúpulóverben, és gesztenyét gyűjt egy kisgyerekkel. A dekoratív erdei termések begyűjtésének is ideje ez, a tobozok, makkok, gubacsok, bagolyköpetek majd jól fognak mutatni egy szép tálban felhalmozva a lerakóasztalon, vagy csak úgy, a kandallón vagy az ablakpárkányon elszórva, de már most gondolhatunk az adventi koszorúra is, és persze úgy általában kiváló DIY-alapanyagok, mert az őszhöz hozzátartozik a kézműveskedés, esetleg kreatívkodás. Ebben a párhuzamos univerzumban, ha csípős is már az idő, de mindig süt a nap, és nyilván senki sem dolgozik, mert a véletlenül mégis előforduló hideg, borongós őszi napokon nincs is jobb, mint bekuckózni egy kényelmes fotelbe egy bögre forró valamivel, és egy jó könyvvel. Hogy a gesztenyét gyűjtő kisgyerek mit csinál ezalatt, az nem teljesen világos. Továbbá lehet még valamilyen comfort foodot sütni-főzni, szigorúan nagymama receptje alapján. Összességében tehát az őszt a száraz avar és az almáspite illata lengi be.

Ehhez képest az én univerzumomban az ősz az egyre rövidebb nappalokat jelenti, ilyenkor nyűgös vagyok és undok, az arcüregemet eltömő matérián keresztül nem hatol át a száraz avar és az almáspite illata, az eukaliptuszé is nehezen, torkomban zsilettpengés gombóc, a lakás egy disznóól (tavasszal és nyáron is, csak akkor kevésbé zavar), minden létező vízszintes felületet beborítanak a papírok és textilek, semmi szükség még erdei termésekkel növelni a káoszt, és nem az van, hogy reggel kidugom az orrom, és ha nem tetszik kint a világ, akkor bekuckózom, ó, nagyon nem.

Nem is tudom, mi ütött belém, amikor kitaláltam, hogy freeform őszi sálat akarok magamnak. Nyár volt, szabadságon voltam, ezek a fonalak ugráltak elő különböző zugokból, és az ősz olyan messzinek, és szórakoztatónak tűnt.
Most itt állok egy nagyjából félméternyi horgolt izével, ami kiterítve elég látványos, a nyakamban viszont olyan, mintha egy erdei séta közben az avarból életre kelő szörny ugrott volna a torkomnak.
Szomorú vagyok.

      

Azért valamire mégis jó az ősz. Az ember újra rájön, mekkora áldás, hogy jön a csapból a melegvíz, van jó vastag paplanja, és úgy általában, van fedél a feje fölött.
Még ha pókhálós is.