Ugrás a fő tartalomra

Mosolygó Csiga Művek

Keresés ebben a blogban

Ezt még muszáj volt

– január 20, 2020

...de aztán tényleg fogok valami komolyabbat is csinálni.

Mondjuk például rendet a kézimunkás szekrényemben. Az elég komoly feladatnak tűnik.

ékszer textilékszer

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

Népszerű bejegyzések

Medveállatkáktól Bollywoodig

Valamikor augusztusban volt öt éve, hogy elkezdtem ezt a blogot írni, mindenféle nagyszabású ötleteim voltak erre nézvést, de persze annyira futotta időből, energiából, egyebek, hogy megnéztem, mely bejegyzések voltak a legnépszerűbbek, mert kíváncsi voltam. Ezek: (Képre lehet kattintani). 1. 2. 3. 4. 5. 6. Azért pont hat, mert az első helyen holtverseny volt, legalábbis amikor hetekkel ezelőtt kigyűjtöttem a linkeket. Azóta nem, de ez már így marad. Ráadásul az első két helyezett a legkorábbi bejegyzések közül valók, más magyarázat nincs elképesztő népszerűségükre. Itt meg még néhány kép, link nélkül, az én kedvenceim az elmúlt évekből:

Himmihummi

Jé, most látom, mióta nem is jártam erre. Nem mintha példa nélkül való volna egy ilyen hosszú szünet errefelé, csak meglepődtem, mert azért minden este volt a kezemben valami fonal, vagy tű, vagy mindkettő, csak éppen semmit nem fejeztem be. Még. Csak ezt a két kis semmiséget. A kékhez először a gyöngyök voltak meg, még a tavalyi, ballagós nyakék gyöngyeivel együtt vettem. Kezdettől farmeranyagot képzeltem hozzá, de persze majdnem egy évig nem csináltam vele semmit, aztán turkáltam ezt a csíkos felsőt, és sikerült pontjó farmert is vásárolni, ami ritka, és így már nem tűrt halasztást. A pöttyös meg egy javított változata egy korábbi medál nak, amit amúgy szerettem, de nem sokat hordtam, mert valahogy mindig csálén állt. Az ilyen textilékszereknél kell valami, aminek súlya is van, ezek a kis tűzzománc fityegők meg pillekönnyűek, nem igazán volt tartása az egésznek. Na, hát most már van. Ebben az esetben a háttérként szolgáló, pár hete turkált pöttyösruha volt az utolsó csepp. Annyira

Tarka takaró

Pár hónappal ezelőtt (csak hogy világos legyen, milyen irgalmatlan tempóban dolgozom), azt kérte tőlem az én férjem, hogy horgoljak neki egy takarót, nem túl nagyot, csak akkorát, hogy télen be tudja takargatni a lábát, amíg a fotelben üldögél. (Ebből is látszik, hogy ő viszont pontosan tisztában van azzal, hogy milyen tempóban dolgozom). Mivel számos takarónk van innen-onnan, különböző méretekben, színekben és mintákkal, gyanús, hogy ezzel a különböző zsákokban, kosarakban és dobozokban pöffeszkedő fonalkészletemet remélte jelentős mértékben apasztani, hát, ez nem nagyon jött be. Lett még egy takarónk, viszont a fonalkészlet apadása szemmel alig érzékelhető. Furcsa dolgok ezek. Természetesen turkált, bontott és maradék fonalak, kékek, zöldek, szürkék és feketék.

Üzemeltető: Blogger