Meglehetősen nőietlenül nagy mancsaim vannak, ezért nem könnyű nekem jó kesztyűt találni, ha mégis, akkor úgyis elhagyom az egyiket, esetleg mindkettőt, de inkább csak az egyiket, hogy még bosszantóbb legyen, és időnként reménykedve túrjam fel a szennyestartót, hogy hátha ott van, de persze nincs, legfeljebb nyáron bújik elő, rejtélyes dolgok ezek, ne is beszéljünk róla többet.
Szóval horgoltam magamnak ezt a kesztyűt, direkte az én nem kicsi kezeimre méretezve. Anyukám szerint a csuklónál túl rövid, és azt hiszem, igaza is van (mint mindig, természetesen), de hát a horgolásban az a jó, hogy könnyű újabb sorokat hozzátenni.
Csupa egyráhajtásos pálca, de sosem horgoltam még kesztyűt, picit aggasztott, hogy az egyetlen ujja hogy fog illeszkedni, de annyira nem lett idétlen. Valamikor letöltöttem valahonnan egy leírást, de amikor elkezdtem volna, rájöttem, hogy abban kispálcák vannak, vagyis úgy készülne, mint egy amigurumi, azt meg én nem szeretem. Lehet, hogy kicsit erősebb szélben meg fogom még ezt bánni (kispálcákkal nyilván tömöttebb lenne), de egyelőre rém büszke vagyok magamra. Lehet, hogy inkább nem is fogom hordani, nehogy elhagyjam valahol, az igazán rémes lenne.
Remekül összefoglaltad a női kesztyűk legfőbb tulajdonságait. (Csak annyit tennék még hozzá, hogy ha már évek óta eltűnt az egyik, a másikat, ami megvan, akkor sem tudom kidobni, mert hátha...)
VálaszTörlésLegalább van alibi újabbat kötni, horgolni. (Megsúgom, hogy én igazi, ujjas kesztyűt sosem készítettem, szóval le a kalappal...)
És a zoknik is így viselkednek. Azzal a különbséggel, hogy amikor már feladom a keresést, és elkezdem portörlésre használni a pár megmaradt felét, rögtön előkerül a másik...
Törlés