Valószínűleg itt még nem volt ez a párnahuzat, mert a két blogolós korszakom között készült (interblogum?), de a FB-ra tettem fel képet.
Meglehetősen elégedett voltam vele, én igénytelen, mivel szépen megcsináltam a foltvarrott részt, és örvendeztem neki, ám nem béleltem alá, mert minek az, jóu'vanazúgy, de nem, nincsen az úgy jól, ráadásul a hátlap is egy elég gyenge batiszt volt (a csipkegallérja miatt turkált blúz maradványa), szóval néhány év sóhajtozás és fejrázás után végre rávettem magam, szétszedtem, és egy ócska vászonlepedő egy darabjával alábéleltem, és a hátlapot is kicseréltem, jó masszív lenvászonra.
A textilek bentről kifelé haladva: ikeás maradék, turkált vászonfüggöny (a nagyobb részéből fürdőszobai zsebes tárolót varrtam szüléimnek - cserébe megkaptam a régi maradványait, igazi gyöngyszem a hetvenes évekből), turkált párnahuzat (Laura Ashley), minimum ötvenéves paplanhuzat(ból varrt, agyonmosott párnahuzat) épen maradt darabja.
Az új hátlap pedig egy átszabott ruhámról esett le. Még az évezred elején vettem, lenvászon nyáriruha, ujjatlan, két oldalán valamivel térd felettig sliccelt. Egyetlen komoly probléma volt vele, és ez sajnos már csak akkor derült ki, amikor első alkalommal, egy esküvőre menet leültem a távolsági buszon, hogy míg álló helyzetemben (és szélcsendben) egyáltalán nem látszik ki a lábam, amint leülök, vagy kicsikét fúj a szél, rögvest combközépig minden. Túl sokszor nem is vettem fel, aztán vagy két éve meguntam, hogy csak pakolászom, és a felső részét levágtam tunikának,* az alját pedig eltettem, hogy majd jó lesz hátlapnak erre a párnahuzatra. Főleg mert így nem kell szegni. Nem kreatív vagyok én, csak lusta.
*Amennyiben nem tűnt volna fel az alig burkolt dicsekvés, most felhívnám a figyelmet rá, hogy bizony, még beleférek egy közel húsz éve vásárolt ruhába. Ami sajnos nem azt jelenti, hogy milyen jól tartom magam, hanem hát hogy huszonévesen is már ekkora voltam, de ugye benne volt a lehetőség, hogy leszek még kétszer ekkora is. Nem lettem. Rácáfolva a tornatanárok jóslataira, csak mondom.
"A párna mesél c. fejezetet hallották. Remélem, jól szórakoztak!"
VálaszTörlés(Én nagyon!:)
Örülök. :)
Törlés