Ez elment turkálni, megvette, hazavitte, szétvágta

Vagy két éve turkáltam ezt a kis ruhát, és még az a mentségem sincs, hogy neten rendeltem, oszt ilyen lett, na. Ezt bizony fel is próbáltam, és valamiért mégis úgy gondoltam, hogy jóleszez. Hát jó is, ugyan a szabása nem tökéletes, meg az anyaga sem. És a színével és a mintájával is vannak bajaim, de amúgy jó kis ruha ez. Amit egyébként szoknyával vagy nadrággal szoktam volt felvenni, mert eredeti formájában olyan negyven centivel rövidebb a szokásos szoknyáimnál, és vagy tízzel az én koromban és testalkatommal még társadalmilag elfogadott ruhahossznál. 

Ráadásul nyári ruhának túl vastag, hideg időben az ujja túl rövid, ahhoz, hogy aláöltözzek, túl szűk, viszont pont annyira bő, hogy formátlanabbnak mutasson a valóságosnál. De azért jó kis ruha ez. Minden évben van egy nap, amikor pont megfelelő hozzá az időjárás. Ez a nap idén már megvolt, de rájöttem, hogy nincs kedvem ezekért az egy napokért őrizgetni, és könyörtelenül szétvágtam szoknyának. Az első képen a korc már kész, de még nincs benne a gumi, a második képen már van benne gumi.

A háttér olyan, amilyen, ez volt az egyetlen olyan felület, ahol nem zavartak be egyéb ojjektumok. Férjem íróasztala kicsit belóg, de legalább a pókjaink nem kandikálnak ki a radiátor mögül.