Falalalalaaaalalalala...

Van ez a kedves, egyszersmint roppant idegesítő szokás, hogy a gyerekek kihúzzák egymást karácsony előtt, ami nagyon cuki dolog tud lenni, de egy bizonyos kor alatt ez leginkább a szülőre terhel egy újabb elintéznivalót. Karácsony előtt. Ráadásul ez egy belvárosi iskola, a környékén alig lakik valaki, a gyerekek a főváros, sőt, Pest megye legkülönbözőbb pontjairól jönnek, például az utóbbi két évben érkezett gyerekek szüleit eddig csak zoomon láttuk. Az új gyerekeket meg csak az osztályfotón. nem úgy van, mint egy lakótelepen, ahol kicsi korunk óta ismertük egymást, sokan már az óvodában is egy csoportban voltunk, és/vagy egy házban laktunk, persze a szülők is ismerték egymást, meg a gyerekeket is valamelyest. Na mindegy, azért én mindig izgatottan várom, hogy kit fog húzni a Kölyök, és nagy lelkesedéssel faggatom, hogy mit szeret a megajándékozandó, mi érdekli, ilyesmi, legalább a kedvenc színét áruld már el, Kisfiam, de többnyire csak bizonytalan válaszokat kapok, különösen, ha kislányt húz. És eddig többnyire kislányt húzott. Ilyenkor jön a karácsonyi egyencsomag, bögre*-notesz-karácsonyfadísz. Az utóbbi idén ez a csámpás kis filcfenyő volt:





Karácsonyi ide-oda felaggatható giccsek terén idén túlszárnyaltam magam. A kilós fonalcsomagban volt egy megkezdett gombolyag színátmenetes kék-zöld-világosszöld, meg itt hányódott egy zacskónyi parányi csengettyű, ez a fenyőfás-csengettyűs girland lett belőle, még van a fonalból is, meg a csengettyűből is, de a hetedik kis fenyő után kezdtem kicsit unni a dolgot. Van egy nem túl magas szekrényünk, elég masszív, a tetején (is) könyvekkel. A girland két végét rögzítettem egy kis ragasztószalaggal, de fő a biztonság, még ráhúztam egy-egy könyvet, az egyik végét Az ősi Peru, a másikat a Kaufmann Haggáda tartja.



Ez a kis vörösbegy szó szerint az utolsó pillanatban készült el, éppen mire a család befejezte a fa díszítését. A darabjait már korábban kiszabtam, jóval karácsony előtt. Mármint tavaly karácsony előtt. 



*Egyébként az idei bögre a látássérültek műhelyében készült, és a Kacabajkában vettem.








Megjegyzések

  1. Ezek a kis csámpások a legemlékezetesebbek. Mint az a makramé szív, amit (idestova már tíz éve történt) nem akart hazavinni az egyik diák a suliban tartott kézműves napról. Én örökbe fogadtam (a szívet), a srác mindig eszembe jut karácsonykor.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése