Tarkabarka

A varrógépem szanatóriumban volt, Apukám elvitte, kicsit lelkigondozta, szétszedte, összerakta, lelkére beszélt, visszahozta. Náluk remekül működött, de engem szerintem nem szeret, bár valamivel készségesebben csinálta, amire kértem, mint korábban. Igazán nincsenek nagy igényeim, varrjon össze két réteg textilt egyenesen, úgy, hogy közben nem gubancolja össze a cérnát. Azért ez nem olyan nagy kérés, szerintem. És akkor még rugalmas, vagy pláne kényesebb anyagokról nem is beszéltünk. Otthon, szüléimnél ezt mind csinálta, itt meg nem hajlandó. És amikor megfenyegetem, hogy én most őt kivágom az ablakon, nem érdekel, hogy rács van, és majd jól elviszi a zsákosember, ahova akarja, akkor gyakorlatilag az arcomba röhög, és vígan végigvarr mindent, csak addigra az összes idegszálam cafatokban, és legszívesebben hagynám a francba az egészet. 

Nem csoda, hogy amióta visszakaptam, mindössze két párnahuzat készült egy régi függönyből, meg egy szoknyát alakítottam át.

Nyilván nagyobb poén lenne, ha most azt mondanám, hogy a madárkás-zsiráfos-elefántos anyagból van a szoknya, de nem. Az egy függöny volt, turkáltam persze, mert olyan jópofa, kedves mintája van, nagyon tetszett, és eleve ágyneműt akartam varrni belőle a gyereknek, de mivel pont megfelelt a mérete, lecseréltem a gyerekszoba korábbi sötétítőfüggönyét* erre. Aztán elköltöztünk, az itteni karnisra már nem volt jó, meg egyébként is, olyan gyerekes, és akkor (hét éve) kitaláltam, hogy (vendég)párnahuzatokat varrok belőle, hármat, mert annyi jön ki belőle, kettő el is készült. Sajnos továbbra is nagyon tetszik, szóval az egyiket én használom, a másikat a gyerek. Erről ennyit.

Az a szép rózsás anyag, nos, a valóságban még vadabb, mint a képen, eredetileg egy pánt nélküli, mellnél darázsolt nyári ruha volt, amikor turkáltam, de én mindig is szoknyaként hordtam. Csak hát a gumi az évek alatt kicsit kiengedett, meg ráadásul fogytam is,** azt vettem észre, hogy már a csípejemnél jár a szoknya. A gumírozott részt levágtam, a tetejét visszahajtottam gumiháznak, és nagyjából ennyi. Ja, meg húztam bele gumit, persze. Eddig lábszárközépig ért, most térdig, de legalább nem esik le.

*Az is megvan még, persze, valami kiárusításon vettük az anyagát vagy negyedszázada, és költözött velem párszor.

**A múltkor egy ismerősöm, egy kedves idős néni kapott el, megsimogatta a karomat, hogy milyen sokat fogytam. Én meg kihúztam magam büszkén és (ál)szerényen, hogy hát igen, bár nem eleget, de mielőtt megszólalhattam volna, folytatta, hogy bizony, őt is megviselte ez a covid. Hm.