Egy kiló fonal

Van valami elképzelésetek arról, hogy egy kila fonalmaradék mekkora kupac? Nekem nem volt. 

Ekkora:


Jó nagy.
Van ez a csudás hely, ez a fonalturkáló, és az egyik legérdekesebb tétel a kínálatukban az egy kiló vegyes. Olyan áron méghozzá, hogy én, a smucig, azt mondtam, egyefene, játsszunk egyet, ennyi pénzért, ha a fele használható, akkor már bőségesen jól jártam. Szóval most itt állok, térdig fonalmaradékban, mert mind használható, bár például barbierózsaszín mohairrel még sosem dolgoztam, mi több, nem is tervezem, de mindegy, egyszer azért még szükség lehet rá, és akkor nagy lesz az öröm. Nem tudom, mennyire válogatnak, vagy csak rálapátolják a mérlegre, de került a csomagba ugyanabból a fonalból több szín is, szóval szeretném hinni, hogy direkte, jófejségből.

Találtam a csomagban egy kisebb gombolyagot, szerintem pamut (Apukám azt mondta, hogy meg kell gyújtani, hogy biztos lehessek benne, de nem engedtem), elég vastag és jó puha, csak hát tényleg nem nagy, de hét kozmetikai korong pont kijött belőle, minden napra egy. A korábban varrt kozmetikai négyszögek egy parányit elhasználódtak, ráadásul ki tudja, hány bujkál itt-ott, például párnahuzatokban.
Így viszont az eredeti tartó kicsinek bizonyult, kénytelen leszek egy nagyobb kosárkát horgolni nekik, ó, szív, szakadj meg, hát nem kegyetlen az élet.




Megjegyzések

  1. Tökéletes hasznosítási ötlet kis fonaldmaradékokra! Ezek szerint most lesz egy kiló kozmetikai korongod?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Ó, nem, ennyi már bőven elég lesz. Viszont reeeeengeteg alapanyagom van pl. freeform horgoláshoz. meg egyéb kisebb- és nagyobbszabású tervekhez.

      Törlés

Megjegyzés küldése