Ezzel most kicsit magamat is megleptem.
Eleve idegenkedem a funkciótlan dekorációktól, ami nem azt jelenti persze, hogy nálunk nincsenek porfogók a könyvek előtt, de az öklömnyi obszidián nem funkciótlan, mert a zempléni kirándulásokra emlékeztet, a hatalmas fenyőtoboz Rómára, a mécsestartót ritkán látott barátnémtól kaptam, és így tovább. De azok mindig ott vannak, ünnepi valamiket meg csak akkor vagyok hajlandó kitenni, már emlegetett puritán őseim hatására, gondolom, amikor már ragyog a lakás. Vagyis általában erre nem szokott sor kerülni. Esetleg fagyújtás előtt feldobálok a szemöldökfákra pár méter borostyánt, és ennyi. Tavaly már felülmúltam magam azzal, hogy gyártottam egy nagyjából félméteres girlandot, de abból a fonalból még maradt rengeteg, hát további fenyőket horgoltam, ezúttal nem nagyiháromszögeket, hanem a csúcsán kezdve három egyráhajtásos pálcával, minden sorban egyet-egyet szaporítva a sor két végén, kivéve az utolsó sort. Nem túl bonyolult. Tetejére nagyobb gyöngy, és a maradék csengettyűket is felhasználtam. Így lett egy halom színátmenetes fenyőm. Aztán előkerült két csillag formájú gyöngy, szerintem habkőből vannak, még a nyáron vettem őket, mert betévedtem egy általam addig ismeretlen hobbiboltba, és annyira nem voltam elragadtatva a kínálattól, viszont van az a babona, hogy kézimunka- és hobbiboltokból az ember nem jön ki üres kézzel, mert akkor elvesznek a legjobb ötletei, valami ilyesmi, szóval megvettem ezeket, és már magukban eléggé hangsúlyosak, szóval kicsit rusztikusabb szürkékből horgoltam alájuk fenyőket.
Az előkertben van egy hatalmas tujánk, annak is van története, de majd máskor, arról szoktam karácsonykor gallyakat vágni, de most megtették helyettem még az ősszel a gázművek dógozói, gyakorlatilag leborotválták az egyik oldalát. Nem nagyon lehetett megoldani a dolgot máshogy (a kerten keresztül kellett utat nyitni a lépcsőházig), nem ez fájt önmagában, bár elég szánalmasan néz ki szegény, hanem hogy meg se kérdeztek. Mindegy, egy gallyat behoztam, most az ágyunk felett függ, és ráaggattam a fenyőket. Lehet, hogy ott is marad, csak majd szezonálisan mindig cserélgetem rajta a dekorációt.
Meglepne, ha így történne...
Szerintem tök puritán. De tényleg.
VálaszTörlésLassan két hete tettem fel, és még elviselem, szóval igen, valószínűleg tényleg :)
Törlés