Nemcsipke

Hiába határozom én el, hogy itten nagyüzemi csipkegyártásba kezdek, hogy még a lejárati idő előtt fel tudjam használni a nehezen szerzett textilkeményítőt, ha egyszer a Kölyök közli, hogy egész jó az új széke, de akkor lenne tökéletesen kényelmes, ha varrnék hozzá egy nyakpárnát. Nem sürgős, persze, de minél hamarabb, ha lehet.

Ki bírna egy ilyen kérésnek ellenállni?

Meg is varrtam, fekete-kékben, mint a széke. A fekete a Finucciék-féle csíkos flanel maradéka, a kéket meg már eleve szabászati maradékként turkáltam, vagy száz éve, de lehet, hogy százhúsz. 

Kockás és csíkos textileket varrni hálás feladat, nehéz elbarmolni, hát nekem még ez is megy. Több ponton is, mert ebben sem ismerem a mértéket.

Maga a párna egy már használaton kívüli párnahuzatból készült (ésszel él az ember, így csak két oldalát kellett végigvarrni), a tölteléke meg az a liternyi polisztirol gyöngy, amit ismeretlen okokból vásároltam szintén évekkel ezelőtt. Most végre megtalálta a helyét. Idővel minden megtalálja a helyét. 

Az a tekergőző fehér izé meg a Cseritiből jött haza pár méter csipke társaságában, őszintén szólva fogalmam sincs, mi az, csak sejtem. Ja, és persze azzal kell a szék támlájára erősíteni a párnát.

És egyszer majd ki is fogom vasalni.